Ezért olyan nyereséges a fenntartható vadgazdálkodás

Nem is oly rég, egy vadásztársaság vadászmesterével közösen kutattuk a társaság területén élő őzpopuláció problémáinak okát, amihez nélkülözhetetlen volt, hogy a gazdálkodási adatokat hosszú évekre visszamenőleg vizsgálni tudjuk. A nyomozásra az adott okot, hogy váratlan visszaesés volt tapasztalható a trófea súlyokban. Ami 20 év alaposan megtervezett gazdálkodás után rendkívül bosszantó, ráadásul jelentősen kihat a társaság gazdasági helyzetére is. Úgyhogy, újra fejest ugrottunk 10 évnyi gazdálkodási adatba, hogy megvizsgáljuk vajon mi is... 

A minőségi vadgazdálkodás értéke

Minden értékesítő álma és a tömegtermelés egyik alapelve, hogy minél többet gyártunk és értékesítünk egy termékből, annál alacsonyabb az előállítás költsége, ennek eredményeként pedig jelentősen növekedik a nyereség. 

Ha ezt megpróbálnánk átültetni a vadgazdálkodásra, akkor ez azt kellene jelentse, hogy ha több őz, (szarvas, fácán, vaddisznó) van a területen, akkor többet is lehet elejteni, tehát több nyereségünk származik belőle. De biztos, hogy ez igaz?

A helyzet az, hogy nem. Ezt pedig mindjárt számokkal alátámasztva fogjuk elég alaposan megmutatni. 

Egyrészt szervezhetünk több vadászatot, az bizony több munkával jár, több reklámra költött pénzzel, több vendéggel kell foglalkoznunk és több lesz a hosszúra nyúló hajnal és éjszaka. Bizony az állományt sem lőhetjük a végtelenségig (és ész nélkül), hiszen mi van akkor ha túlvadásszuk a területet, vagy már az első évben kilőjük az összes értekes, idős vadat.

Akkor milyen más lehetőségünk van a nyereség és a bevételek növelésére? 

A válaszért nem kell sokat keresgélni, elég a prémium termékek piaca felé fordítanunk tekintetünket. A magas minőségért minden szolgáltatónak, minden gyártónak magasabb összeget kell fizetnünk, mint az alacsonyabb minőségért. Ez, természetesen nem egyenértékű azzal, hogy egyszerűen csak árat emelünk anélkül, hogy az “árut” ne tennénk jóval értékesebbé. Gondolom már sejti mindenki, hogy hova fogunk kilyukadni. A trófeáknál.

Hiszen a vadgazdálkodásban a minőség egyik legegyértelműbb fokmérője a trófea súlya és minősége. 

“És akkor megláttam a kapitálist!”

A gyakorta vadászni járók számára nyilván egészen más élményt jelent amikor egy komoly trófeáért kúsznak-másznak-áznak, mint a sokadik selejt bak terítékre hozása. (A félreértések elkerülése végett mondom, nem szeretném, ha bárki is azt gondolná, hogy bárki is lenézi a selejt bakok vadászatát. A minőségi állomány elérésének kritikus fontosságú feladata ez! És egy selejt bak is értékes, egészséges, minőségi hússal ajándékoz meg bennünket. Teljesen nyilvánvaló, hogy sokszor örömmel cserkelünk be akár egy “unikornist” is és ismerünk számos vadászt akik kifejezetten abnormális trófeájú őzekre, szarvasokra szeretnek cserkelni.)

Viszont, ha őszintén magunkba nézünk, akkor azt azért kijelenthetjük, hogy mindannyian arról a pillanatról álmodunk, amikor a kapitális lassan, kimérten felemeli az agancsát az ég felé, miközben fülünkben pumpál a vér, és egy röpke pillanatra megáll az idő miközben az elsütőbillentyű felé nyúl a mutatóujjunk és lassan kifújjuk a levegőt. 

A trófeavadászat ellenben kifejezetten a változatosságról és a minőségről szól. És ezt a szemléletet tökéletesen türközik a nagyvadas vadászatok árlistái is. A trófea súlyának függvényében fizetünk. A trófea értéke mellett pedig a hús súlyának értéke eltörpül. 

Mibe kerül találkozni egy bajnokkal?

Rengeteg munkába.

Tudjuk nagyon jól, hogy felnevelni egy bajnok esélyes gímbikát körülbelül 12 év. Még egy őz esetében is 5-6 (vagy inkább 7) évig kell gondoznunk az állatot és megfelelő feltételeket biztosítanunk számára. 

Elhivatottság, tudatosság és szakértelem nélkül ez nem megy. Ezért kerül egy bajnok esélyes trófea 10-szer annyiba, mint egy átlagos. A szakértelmet, az időt, és befektetett rengeteg munkát fizetjük meg a trófea súlyában, hiszen csak az igazán jó minőségű állat, a megfelelő körülmények együttállása esetén képes lenyűgöző méretű trófeát növeszteni.

A valóság azonban az, hogy a legtöbb területen, a legtöbb évben, nincs bajnok esélyes bak vagy bika. Egyszerűen a természet sajátosságaiból adódik mindez, a feltételek nem mindenhol és nem minden évben adottak ehhez. Eltérő környezet, eltérő eltartóképesség, változó, vagy a fajnak nem teljesen ideális élőhelyekkel kell megküzdenünk évről-évre.

Megéri akkor a “középmezőny” gondozásába olyan sok energiát fektetni? Megtérül az “átlagossal” professzionálisan gazdálkodni? 

Erre szeretném hamarosan megadni a választ 10 évnyi, valós gazdálkodási adatra támaszkodva, könnyen érthető grafikonok és magyarázatok segítségével.

A jó játékos ismeri a szabályokat

“A mestert az különbözteti meg a tanítványtól, hogy a mester többször rontotta el, mint ahányszor a tanítvány egyáltalán megpróbálta.”

Kezdjük néhány alapvetéssel.

A trófea (és az állat) súlya (és mérete) egyenes arányban áll az őz, szarvas “minőségével” - ez egy sokat kutatott terület, úgyhogy nyugodtan kezelhetjük ezt tényként. 

Azaz, minél közelebb van egy populáció az ideális mérethez, annál nagyobb lesz az állatok testtömege és agancsuk mérete is. . Az, hogy mi az ideális populáció méret, rengeteg tényezőtől függ, mint például a rendelkezésre álló helytől, fedezéktől, tápláléktól, víztől, összességében tehát a terület eltartóképességétől. 

De még egy, az ideális körülményekkel rendelkező (vagy azt biztosító) területtől igen távol álló helyen is van egy ideális populáció méret. (Ráadásul a körülményeket mi magunk is tudjuk valamelyest befolyásolni, formálni.)

Ugyanez a helyzet áll fenn azon a területen is amelyről korábbi – ide kattintva olvasható – cikksorozatunkban írtunk.

Akinek most nincs ideje végigolvasni a cikkeket, megpróbálom röviden összefoglalni.

A kérdéses társaságnál ugyanaz a személy a vadászmester immáron 20 éve. A terület távol áll az ideálistól és inkább a növénytermesztésnek van alárendelve. Észak-magyarország, lapos, száraz, homokos területéről van szó, ahol a szántóföldeket legfeljebb fasorok határolják. Dús, erdős területről, vagy roppant változatos növényzetről szó sincs.  

A kezdetekkor a túl nagy populáció okozott komoly problémákat és fejtörést. A felelős, minőségi gazdálkodás hiányát jelezte mindez, akárcsak a kistestű őzek, a kis méretű trófeák és a súlyos méretű vadkár. 

A helyzet változásért kiáltott. Így a társaság tagjai összefogtak, egy hosszútávú, részletes vadgazdálkodási stratégia került lefektetésre, élőhely fejlesztési feladatok, rendszeres populáció becslés és a bioindikátorok (zsigerelt súly, trófea súly) pontos rögzítése kötelező elemek között szerepeltek benne.

A kitartó és alapos munka idővel meghozta gyümölcsét mind a természet, mind a társaság számára. Elkezdtek növekedni a trófea súlyok, és ez a társaság kasszáján is látszani kezdett.

Egy világbajnok trófea értéke

Az erőfeszítéseink eredménye akkor válik igazán nyilvánvalóvá ha összes tudjuk hasonlítani a számokat a korábbi évekkel, ehhez pedig szükséges, hogy lelkiismeretesen gyűjtsük a gazdálkodáshoz kapcsolódó adatokat hosszú éveken keresztül. (Sosem késő elkezdeni.)

Ezek nélkül ugyanis csak egy véleményünk van az aktuális helyzetről és gazdálkodásról, de tényeink nincsenek. 

“20 éve is jó volt így, most is jó lesz így!” “Tavaly is volt vad, jövőre is lesz!” “Azért akarod felírni, mert szerinted én nem csinálom jól?” ki ne hallott volna hasonló, tudományos alaposságú gondolatokat. De ha feltennénk a kérdést, hogy “Mutasd már meg légy szíves, hogy 20 éve pontosan hogy is volt. Mennyit is selejtetetek pontosan?” arra már csak sztorizás és további kitérő válasz lenne a reakció. 

De nyilván vannak ettől felelősebb gazdálkodók is náluk más problémák fordulnak elő, például amit gyakorta hallunk a társaságoktól, hogy a számok megvannak, csak már erő és energia nincs arra, hogy a beírókönyvben lévő adatokat valaki betáplálja egy számítógépes programba, majd abból a megfelelő kimutatásokat, grafikonokat elkészítse. Nem mindenki ért a táblázatkezelő meg adatbáziskezelő programokhoz. (Ezen viszont nincs mit szégyellni, ezért is készült a HAMS.)

De lássuk végre azokat a számokat!

Hány Euro 500 gram?

Az attól függ. Ezért elsőként gyorsan bemutatnám, hogy milyen számadatokat használtam és hogyan. És persze azt, hogy miért.

Éves átlagértékeket csináltam az egyes mérési adatokból az egyszerűbb számítás kedvéért és csak az 5 évnél idősebb őzbak elejtéseket vizsgáltam. Nyilvánvalóan azért, mert ebben a korcsoportban várhatóak a legnagyobb trófea méretek. 

A “bevételek” kalkulációjához az egyik hazai erdészet árlistáját vettem alapul. Természetesen a társaság nem minden terítékre hozott állatot értékesített, így a “bevétel” nem tükrözi a pontos könyvelést, de most úgyis az állomány és a teríték értékére vagyunk kíváncsiak.

Az árlista amit alapul vettem az alábbi:

(Előfordulhat, hogy nem fér el a képernyőn a teljes táblázat, ebben az esetben próbáld meg jobbról-balra gördíteni a táblát.)

Kezdjük egy gyors matek példával a kezdők kedvéért: ha a vadászmester mutat nekem egy 770 grammos trófeát vajon mennyit kell majd a kasszánál hagynom? 

Ha ránézünk az ártáblára, akkor látszik, hogy 500 grammig kifizetek 2338 Eurót, plusz 23 Eurót minden egyes grammért ezen felül. Ez azt jelenti, hogy 270 gramm * €23 = €6210. (Vagy 269 * 23, társasága válogatja.)

Mindösszesen tehát 8548 Eurót fogok a kasszánál kifizetni csak a trófeáért. Ebből a pénzből 20,000-25,000 akác csemetét tud vásárolni a társaság egy élőhely helyreállítási programhoz, erdő telepítéshez.

A 770 gramm hihetetlennek tűnik? Pedig P. Riegel volt az a szerencsés vadász aki terítékre hozott egy 770 grammos trófeát (231.53 CIC pont), igaz, ezt 1975-ben tette. Aki szeretne bekerülni a top 50-be, annak legalább 180 CIC pontot kell elérnie és a legkisebb trófea is 509 grammot nyom.

A gondos gazdálkodás pénzügyi hatásai

Mivel a terítékre hozott őzek trófeái “átlagos” méretűek a vizsgált társaságnál, ezért tökéletesen alkalmas arra, hogy egy olyan példán keresztül nézzük meg a gazdálkodás pénzügyi hatásait, ami jól tükrözi az átlagos gazdálkodó életét és helyzetét.

De hogyan is néztek ki a terítékek az évek során az 5 év feletti őzbakok esetében:

(Előfordulhat, hogy nem fér el a képernyőn a teljes táblázat, ebben az esetben próbáld meg jobbról-balra gördíteni a táblát.)

Vizsgáljuk elsőként a leginkább figyelem felkeltő számokat.

A legmagasabb átlagsúlyt a 2010 és 2014 években érte el a terület. Mindkét évben az átlagos bevétel egy trófeára vetítve kb. 860 Euro volt.

Ha összevetjük a 2012-es és a 2014-es évek adatait, akkor látszik, hogy a súlyban jelentkező 15%-os csökkenés igen komoly értékbeli (pénzügyi) veszteséget jelent. A fizető vendégvadászok 2012-ben átlag 432 Eurót fizettek, szemben a 2014-es év 868 Euros bevételével, amely gyakorlatilag kétszerese a 2012-es évi átlagos árnak. (De még mindig csak a tizede a korábbi példánkban szereplő bajnok trófea mai értéken kalkulált árának.)

Az alábbi árba talán még szemléletesebben mutatja meg a különbséget arról, hogy mit is jelent pénzügyileg egy jó és egy rossz év: 

A 2010 és 2014 értékek kiugranak a többi közül, míg a 2012-es adat a legalacsonyabb a grafikonok közül.

Lássuk hogyan alakul a társaság bevétele, ha az elejtések számát is figyelembe vesszük. (És azzal a feltételezéssel élünk, hogy minden őzet értékesítettek. Ami a valóságban nyilván nem így történt.)

A 2013-as és 2014-es évek ideális elemzésünk szempontjából, ugyanis, a teríték azonos volt: 14 idős (5+) őz, de a trófea súlyokból adódó eltérés miatt (2013: 347 gramm, 2014: 396 gramm) a 2014-es év bevétele rakétaként lő ki a megelőző évhez viszonyítva.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a fajta árazási mód (vagy talán inkább hívhatnánk értékelési módnak is) bünteti azokat a társaságokat ahol a trófeák súlya alacsony, viszont gazdálkodási (érték teremtési) szemmel vizsgálva erősen motiváló. 

És tökéletesen példázza a kereslet-kínálat helyzetet is, ahol a minőségi őzállomány nevelését, gondozását jutalmazzuk, szemben a pont alapú árazással (ami az angolszász piacon előforduló árazási szempontrendszer) amely viszont az árakban nem tükrözi az állomány minőségét (persze azért a bajnok esélyes trófeákra ott is előkerül egy súly alapú ártábla.)

Korábban említettük, hogy összefüggés (és korreláció) van a test tömeg és a trófea súly valamint a populáció méret között.

Vajon az általunk használt adatok igazolják-e a tudományos kutatások eredményét?

A korreláció nem tökéletes, de ha figyelembe vesszük a populáció becslési módszerből adódó hibákat valamint a számokat hosszútávon vizsgáljuk, akkor a trend jól látható: a megnövekedett populáció kisebb test tömeget és kisebb trófea súlyokat eredményezett. Ez pedig jelentős értékcsökkenést eredményez már akkor is, ha a populáció akár csak 15%-kal is nő.

Inkább minőséget, mint mennyiséget

Projektvezetéssel foglalkozók között elterjedt mondás:

“Emberekkel és véleményekkel lehet vitatkozni, de nagyon hülyén nézel ki amikor papírra írt számokkal és grafikonokkal kiabálsz.” 

A számok ugyanis nem hazudnak. 

Nem kell ahhoz vadbiológusnak, vagy vadgazda mérnöknek lenni, hogy lássuk az összefüggéseket: ha tervezetten, megfelelően kidolgozott stratégia mentén, mérhető módon gazdálkodunk, a számok könnyedén megmutatják, hogy jó irányba haladunk-e vagy sem. Ha pedig jó irányba haladunk annak komoly pénzügyi eredményei is vannak.

Megéri akkor az “átlagosba”, a “középmezőnybe” energiát fektetni?

A válasz egyértelmű: igen. 

De ahhoz, hogy ez látható is legyen, ahhoz szükségünk lesz egy hosszútávú vadgazdálkodási tervre és számokra, azért, hogy lássuk merre haladunk, majd ennek tükrében tovább tudjuk finomítani, módosítani a stratégiánkat.

Az olyan vadgazdálkodási szoftvereknél, mint a HAMS, az adatgyűjtés és az azonnali adatfeldolgozás észrevétlenül beépül az egyébként is kötelező adminisztrációs folyamatba. Az adatok elemzéséhez viszont nem kell végiglapoznunk minden egyes beírókönyvet, bepötyögni egy táblázatkezelőbe a néhol olvashatatlan adatokat, és utána még azt is kitalálnunk, hogy hogyan kapunk az adatokból hasznos, könnyen értelmezhető grafikonokat. A HAMS könnyen érthető módon, naprakészen mutatja meg gazdálkodásunk állapotát és eredményeit, ez pedig segít abban, hogy jobb döntéseket tudjunk hozni. 

Nagy butaság azt gondolni, hogy ez elektronikus adminisztráció szembe megy a vadgazdálkodás hagyományaival. Ami szembe megy a vadgazdálkodás szellemiségével az inkább az, ha azért nem csináljuk jobban, hatékonyabban, mert nem akarjuk igénybe venni az elérhető legjobb eszközöket.

A papír és toll nem elégséges ahhoz, hogy rengeteg adatból, azonnal, bármikor készüljenek korábban csak ritkán látott kimutatások és elemzések amik mind-mind segítik a munkát és pénzt termelnek nekünk, miközben időt és pénzt spórolhatunk meg.

A HAMS arra van kitalálva, hogy jobban, sikeresebben és könnyebben tudjunk gazdálkodni. És, mint ez látható, a jó gazdálkodás eredménye pénzben is mérhető.